Váratlan fordulat – ahelyett, hogy csökkent volna a benzin ára Szlovákiában, pont az ellenkezője történt
Ahelyett, hogy az üzemanyagárak csökkentek volna – ahogy azt előre jelezték –, a hétvége folyamán enyhén növekedtek. Az elemzők két okot is látnak ennek hátterében – írja a TV Noviny.

Április végén és május elején jelentős mértékben csökkent az üzemanyag ára Szlovákiában, az akkori piaci helyzet pedig további áresést jósolt. Míg a környező országokban ez be is következett, addig nálunk az árak stabilizálódtak.
A hétvége folyamán viszont újfent változás történt, de nem olyan irányba, mint, amilyenbe szerettük volna – az üzemanyag ugyanis enyhén drágult. Lukáš Lipovský, az XTB vállalat elemzője szerint ez elsősorban annak köszönhető, hogy közeleg a nyári motoros szezon, ami potenciálisan növelheti a kőolajfogyasztást a világon. A statisztikák szerint a kőolaj ára rendszerint épp az év második negyedévében nő a legnagyobb mértékben.
A drágulás másik oka pedig az lehet, hogy az Egyesült Államok leállította stratégiai tartalékainak feloldását. Lipovský szerint most, hogy a kőolaj ára viszonylag alacsony, az Egyesült Államok úgy döntött, hogy elkezdi feltölteni stratégiai tartalékait. Ez a kőolaj iránti kereslet növekedéséhez vezetett.
Szlovákiában így jelenleg átlagban 1,55 euróba kerül egy liter benzin, míg a gázolaj ára több mint 10 centtel olcsóbb.