Vezetés közben szívrohamot kapott a kamionsofőr, rendőrök mentették meg az életét

Autópálya-rendőrök igyekeztek egy kamionsofőr segítségére, akinek vezetés közben leállt a szíve.

Vezetés közben szívrohamot kapott a kamionsofőr, rendőrök mentették meg az életét
Fotó: Rendőrség (Facebook)

Az eset július 17-én történt a D1-es autópálya Poprád és Eperjes közti szakaszán, a Branisko alagút előtt. A járőrök egy kamionra figyeltek fel, amely félig az árokban volt.

A sofőr a kabinban hevert – lábai a volán alatt, feje pedig az anyósülésnél volt. A férfi feje és nyaka már kezdett elkékülni, ezért a rendőrök kiszabadították, miközben fennállt a veszélye, hogy a jármű felborul.

A rendőrök elsősegélyben részesítették a sofőrt, aki nem egész egy perc után elkezdett lélegezni, de képtelen volt mozogni és kommunikálni. Egy pillanat múlva újfent leállt a légzése és elveszítette az eszméletét.

Ekkor megálltak a környéken járó mentők, akik rákötötték a férfit a defibrillátorra és folytatták az újraélesztést. Nem sokkal később a tűzoltók és a gyorsmentők is megérkeztek.

A férfit az eperjesi kórházba szállították, ahol megműtötték. A legfrissebb információk szerint az állapota stabil. Az orvosi jelentések szerint a férfinek szívrohama volt, a rendőrök pedig megmentették az életét.


-para-