Videón, ahogy megfújnak három furgont – a nyomok a Galántai járásba vezettek

Egy hét alatt jelentős eredményt értek el a nyitrai rendőrök egy kocsilopásos ügyben – tájékoztatott a rendőrség a Facebook-oldalán.

Egy tolvajokból álló csoport január 6-án behatolt egy nyitrai vállalat területére, az udvarról pedig elloptak három új Peugeot Boxert. Előtte még az ott parkoló többi járműről leszerelték a rendszámtáblákat és azokat is magukkal vitték. A lopást a biztonsági kamerák is rögzítették, a felvétel ITT tekinthető meg.

A lopás során keletkezett kárt 80 ezer euróban határozták meg. A rendőrök azonnal nyomozni kezdett az ellopott járművek után, négy nappal később pedig a nyomok a galántai járásbeli Taksonyfalvára (Matúškovo) vezettek. Ott meg is találták az egyik ellopott furgont.

A rendőrség továbbra is intenzíven nyomoz az ügyben. Az ügy felderítésében a nyilvánosság segítségét kérik: aki információval rendelkezik az elkövetőkről, az hívja a 158-as segélyhívót, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőrkapitányságon, vagy hagyjon üzenetet a rendőrség Facebook-oldalán.


-para-